Rólunk

 

Két gyermekünkkel 2013-ban költöztünk egy közel három hektáros területre. Úgy terveztük, hogy önellátásra törekszünk. Hogy jutottunk el idáig, és hol állunk most? Szép lassan jöttek egymás után a dolgok, aztán kezdtek felpörögni az események.

Először kertes házba költöztünk, majd spórolásra kényszerültünk, megreformáltuk a takarítást, egyszerűsítettük az étkezésünket, aztán szerencsére anyagilag helyrejöttünk, és egyre egészségesebben táplálkoztunk, elkezdetünk érdeklődni a biokertészet iránt, a kozmetikumainkat is lecseréltük, aztán szembe jött velünk a permakultúra, aztán az önellátás, az ökofalvak, népi gyógyászat... Nagyon kerestük az utunk, de nem akart összejönni semmi. Aztán egyszer minden elvárás nélkül megnéztünk egy tanyát, és beleszerettünk. Meghirdettük a házunkat, és pár nap múlva már lett is rá vevő. Elköltöztünk, és kezdetét vette a nagy munka. 2013 júliusában költöztünk, és arról szólt az év, hogy készültünk a jövőre, előkészítettünk rengeteg dologot, és jól túlhajszoltuk magunkat.

Pont egy éve kezdtem el írogatni a történetünket. Az első fél év értékelése után, nagy elképzeléseim voltak a 2014-es évvel kapcsolatban. Úgy gondoltam, hogy most már kevesebb alakítási munkálat lesz, tudunk kertészkedni, sok új dolgot tanulunk, és még közelebb jutunk ahhoz, amit szeretnénk.

És hogy mi lett ebből? Hamarosan nagyon gyenge lettem, és kiderült, hogy úton van egy ajándékbabánk. :) Így kissé megváltoztak a dolgok. Abbahagytam a weboldal írását, más dolgok kerültek előtérbe. Azért sikerült jól túlhajtanunk magunkat. Sokat haladtunk, sok dolgra jöttünk rá.

Most ott tartunk, hogy sok nekünk az önellátás. Zsolti nem meri még otthagyni a munkáját, és ha ott is hagyja, akkor is inkább csontkovácsolással foglalkozna, a nagy állattartás, nagy terület sok nekünk. Bőven elég lenne egy 5-10 ezer négyzetméteres birtok. Először arra gondoltunk, hogy eladjuk, és költözünk máshova, aztán eszembe jutott, hogy ha jönne még ide pár család, akkor megoldódna mindkét nagy problémánk (a közösség hiánya, nagy terület).

Ha kíváncsi vagy utunkra, kövesd figyelemmel az oldalunkat, de nagyon sok szeretettel várunk minden érdeklődőt élőben is itt a tanyánkon.

 Lesz szó a családról, gyerekekről, állatokról, növényekről, gyógyításról, egyszerűségről, és még számos kapcsolódó téma helyet kap itt. Szeretnék együttműködni sok-sok emberrel, szeretném, ha beindulhatna egy mindenki javát szolgáló csere-bere kör.

Zsolti, Ivett, Zengő, Zente, Gerő