Az ágyások
Szokás szerint nem teljesen a tervek szerint mentek a dolgok. :)
Írtam, hogy csináltunk 3 kartinpapíros ágyást a ház mögött, és 2 körágyás lett felásva a tyúkudvaron, ezen kvül 2 3-400 négyzetméteres terület is fel lett ásva.
Kicsit túlzásba vittük ezt. Leírom a tapasztalatokat.
A kartonpapíros ágyások:
Az egyiket rossz helyre terveztük, és így hagytuk visszafüvesedni. Így jó sok munkánk kárba ment. Nem ez volt az első ilyen eset.
A másik kettő nagyon bevállt. A helyét is jól választottuk meg, szerettem itt kertészkedni, már amennyit foglalkoztam vele. Azt hiszem egyszer gyomláltam ki őket,é s pótoltam rajta a mulcsot, meg a szüret. Az egyik ágyásban uborka volt és kukorica. Jól sikerült. A mulcs miatt egyenletesen nedves volt, perszer aztán a sok eső már nem tetszett neki, de azért ettünk róla elég sokat. A másik körben paradicsom volt. Kb. 10 féle paradicsomot ültettem saját palánákból, génbankos magokból. Ez is jó lett volna, ha nem esik annyi eső. A legjobban a patvarci szőlőszem bírta. Ez a terület nagyon tetszik. Szép a kilátás, jó itt kertészkedni, a víz is közel van, és a ház is. Csináltunk ide még egy kartonpapíros ágyást, nem tudom mi lesz vele, mert a sok trágyából csak úgy nő a búza, árpa, zab. :) És itt van egy kezdetleges komposzthalom, és egy alomszék is fog itt üzemelni tavasztól, gyönyörű kilátással a völgy felé. :)
Körágyások a tyúkudvaron:
Ezt is kicsit elkapkodtuk. Az egyikbe lett csak ültetve kísérleti jelleggel sok minden. Volt krumpli, kukorica, paradicsom, csicseriborsó... Ez nem sikerült rosszul. Ősszel kicsit tovább is bővítettük. Trágya került rá és egy kis szalma. Viszont itt elég fonots lenne a mulcsozás, mert elég napos, és ráadásul itt a locsolás sem megoldott. Bár ezzel az elmúlt évben nem volt probléma.
Lenti nagy terület:
Zabos lucernával vetettem be. Kicsit érdekes lett, mert kézzel szórtam, és a szél is fújt. :) Néhol voltak kopaszabb részek, de nem volt vészes. Azért jól sikerült. Az idő hiányában ez sem sült el túl jól. Az első kaszálás kicsit későn történt, így a zab már vesztett az értékéből. A másik gond az, hogy volt amelyik boglya kicsit beizzadt, így tönkrement a jó takarmány. :( Reméljük az idén szép lesz, mert most már csak kaszálni kellene.
Fenti nagy terület:
Ez egy hagyományosabb veteményes. Simán fel volt ásva. Ahogy már írtam, először búzát akartam bele vetni, de ebből madáreleség lett. :) Így a búzás kísélet későbbre marad. Vegyes eredmények lettek. A krumpli nagyon jól sikerült. A kukorica a rossz minőségű vetőmag miatt nem lett jó (génbankos volt, de nem vált be már az előző évben sem), a borsó gyönyörű volt, sok volt rajta, és mivel sokféle tenyészidejűt vetettünk, elég sokáig lehetett szedni, csak az volt a gond, hogy nem tudtuk feldolgozni. Egy részét megfőztük, a gyerekek rengeteget megettek nyersen, a többit meg szárítottam, de később ez megpenészedett :( A répát, salátát vagy ötször ültettem, mert nem kelt ki. Szerintem a hangyák vihették el, de nem tudom. Az biztos hogy rengeteg hangya van a területen.
Egyéb:
A tyúkudvar alatti területen erdőkertet szerettünk volna, ide már tényleg csak kapkodva ültettünk ezt azt, és nem is lett belőle semmi.
Összességében elégedett vagyok, csak szokás szerint túl nagy fába vágtuk a fejszénket kisebb terület is elég lett volna kezdésnek. :)